Dobrányi-Hegyi Alapítvány
(azelött Dobrányi Ildikó Alapítvány)

 
Elsje Janssen: Fű és tűz, film és fonal: Dobrányi Ildikó kárpitjai
Élénken él bennem az emlék amikor először láthattam Dobrányi Ildikó által tervezett és szövött kárpitot a 4. Kárpitfesztiválon 1999-ben, a franciaországi Beauvaisban. A helyi múzeum ódon kiállítótermeiben sétálgatva élveztem az Európa szinte minden tájáról beérkezett műveket. Legtöbbjük e csodálatos helyszínen valószínűleg még jobban érvényesült, de voltak olyanok is, melyek talán kevésbé hatottak. Majd hirtelen lélegzetelállító látványban volt részem. Egy nagy, négyzet alakú kárpitot pillantottam meg, intenzív narancsvörös háttérrel, és a közepén ragyogó zöld lóval. A hatás lenyűgöző volt. A kárpit felülete nemcsak egyszerűen vöröslött, hanem szinte mozgott. Apró, zilált vonalkák, mint fűszálak töltötték ki a mezőt, ahol az elegánsan megformált oldalnézetben ábrázolt ló mozdulatlanul állt. A mozgalmas felszín kereteként a háttér színeiben pompázó leheletfinom bordűr is kirajzolódott. A két komplementer szín együttes alkalmazása, az élőlény nyugalmának és a kárpit "égő" mezejének ellentéte avatta e kárpitot műremekké és véste örökre emlékezetembe. Boldog voltam, amikor évekkel később személyesen is találkozhattam e kiváló munka alkotójával, és szerencsémre ekkor több kárpitját is megismerhettem.
Ha Ildikó művészetének fejlődését vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy újításai összefüggő rendszert alkotnak, melyben a színhasználat meghatározó elem. Kárpitjainak megfejtéséhez az egyik kulcsot ugyanis a letisztult színösszeállítások, mint a fekete, a fehér, az élénk színek, a vörös, a sárga és a kék közvetítésével találhatjuk meg. Nagyon kifinomult érzéke volt a harmonikus színkombinációkhoz. Művein, melyeknek meghatározó témája a természet, melyeken közelről fedezhetjük fel a fák részleteit, lombozatát, és a füveket. A művész azonban nem a szemünkkel rögzített látványt, hanem a fényképezőgép objektívja, a videó kamerák, és a régi tv képernyők által előállított szemcsés szerkezetű képeket mutatja meg, de ezt csak azután értettem meg, miután elolvastam Ildikó írását arról, hogy milyen nagy hatással volt rá édesapja és édesapja révén a filmkészítés. Ez az új információ megerősítette saját korábbi megfigyelésemet is, miszerint a művész szövéssel, szövésben fejezi ki magát anélkül, hogy szükségét érezné gondolatai szavakba öntésének. Ugyanez a hozzáállás a kortárs művészetben azonban nem mindig magától értetődő.
Kárpitjai tökéletesen vannak megszőve. Ha jobban megfigyeljük őket, megállapíthatjuk, hogy a falak beborítására alkalmas monumentális, de a kisebb darabok esetében is, kárpitjain a színes vetülékfonalak révén a kézművesség játékossága van jelen. Vetülékkel rajzolva jobbról balra, felülről lefele, hajlítva és egyenesen, hosszan vagy röviden kis pontok és csíkok által, melyek együttes hatása a háttér színes árnyalatait alkotja. Ez az a munka az, melyet kétségtelenül csak a legmagasabban képzett szövők képesek megvalósítani. Dobrányi Ildikó azonban nemcsak a "szövés mestere", hanem a legkiválóbb kárpitművészek egyike is. Kárpitjait, melyeket reánk hagyott, nagyra becsüljük.
 
Ugrás a lap tetejére